Milyen probléma megoldására születtek meg az RWA rendszerek?

Mint minden biztonságtechnikai rendszer, az RWA rendszerek létrejötté is egy nagyobb tragédia megelőzésére fejlesztették ki.
A kiindulási pont az az alaptétel volt, hogy nem képződik tűz füst nélkül. Ha számokkal akarjuk kifejezni egy tűz esetén képződött füst mennyiségét, akkor tudni kell, hogy például 10 kg papír vagy karton égése során akár 10 000 m³ füst is felszabadulhat. Ebből kiindulva elmondhatjuk, hogy egy irodában, vagy lakásban elhelyezett papírkosár égésekor egy pillanat alatt a padlótól a mennyezetig megtelik a helyiség füsttel. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy tűzesetkor a füst jelenti a legnagyobb veszélyt azokra, akik egy ilyen helyiségben bent rekednek, és persze a tűzoltókra is.
A füstmérgezést komolyan kell venni. A füst először homályos látást okoz, majd az emberek zavarttá válnak és elkezdenek pánikolni. A füst miatt a menekülési útvonalakat már nem lehet felismerni, miközben emelkedik a szén-monoxid koncentrációja, aminek belélegzése fejfájáshoz, mérgezéses tünetekhez, eszméletvesztéshez, majd végül halálhoz vezet.
Nos, az RWA rendszerek ennek megelőzésére, elkerülésére szolgálnak.

Mit is tesznek az RWA rendszerek?

Az előbb említett probléma elkerülése érdekében a mérgező gázokat a lehető leggyorsabban ki kell vezetni az épületből.
A füstelvezetőket azért szerelik fel, hogy gondoskodjanak a füst természetes elvezetéséről. Ezek a rendszerek automatikusan vagy manuálisan aktiválódnak. Kinyitják a szellőzőnyílásokat, például az ablakokat vagy a felülvilágítókat.
Kivezetik a füstöt és a hőenergiát az épületből. A menekülési útvonalak így füstmentesek maradnak, és a tűzoltók gyorsan és pontosan, szükség szerint avatkozhatnak közbe.
Az RWA rendszerek, illetve a füstelvezetés a megelőző tűzvédelem része. Az RWA rendszerek biztosítják, hogy tűz esetén a füst kijusson az épületből. A rendszer célja kevés füsttel járó stabil levegőréteg létrehozása a padlóhoz közel annak érdekében, hogy a menekülési és mentési útvonalakat biztonságosan lehessen használni.
Mindenképpen szükséges azonban elvezetni a tűz által generált hőt is, hiszen az így keletkezett hő miatt a terhelés alatt lévő vagy elválasztó szerkezeti elemek teherbíró képessége jelentősen megnő.
Nem véletlen tehát, hogy az RWA rendszerek hő és füstelvezető rendszerek egyben.

A rendszer működése

Az RWA rendszerek az alulról érkező friss levegő felett kivezetett füsttől függenek. Ez a friss levegő segíti a tűzoltási intézkedéseket. De hogyan?

  • Növeli a termikus hajtóerőt annak érdekében, hogy a füst gyorsabban kijuthasson az ablakokon vagy a tetőnyílásokon keresztül. Ezt nevezzük kéményhatásnak.
  • Gondoskodik arról, hogy alacsony füstréteget hozzon létre a helyiség padlójához közel. Így láthatóvá válnak a menekülési és mentési útvonalak.
  • Csökkenti a füstgázok és robbanásveszélyes izzó gázok mennyiségét.
  • Valamint csökkenti a hő mértékét, hogy a tűzoltók közelebb kerülhessenek a tűzhöz.