Mi indokolta az elosztószekrény megjelenését?

Nagyon egyszerű a válasz, természetesen a villamosenergia hálózatban történő megjelenése. Most nem szeretnénk belemenni a teljes történeti ismertetésbe, de érdemes tudni, hogy Magyarországon 1944-re oly mértékű fejlődés jött létre, hogy a városok mindegyike, a községeknek pedig a 40%-a be lett kötve az elektromos rendszerekbe.
A megtermelt villamos energia szétosztása ekkoriban egyre bonyolultabbá vált, és felmerült egy elosztásra alkalmas megoldás létrehozásának igénye.
Ebben az időben az elosztás épített házas kivitelű volt. Ez azonban rengeteg bővítési lehetőség-hiánnyal küzdött.
Csak az 1960-as évekre jutottunk odáig, hogy az addigi villamosenergia-elosztás megoldásai forradalmi változáson mentek keresztül. Így jött létre egy új iparág. Ez lett a villamos kapcsolószekrény-gyártás.

De mi az az elosztószekrény?

Egészen biztos, hogy mindenki ismeri azokat a kis műanyag dobozokat, amik minden lakásban vannak, sok helyen a bejárati ajtó fölött.
Nos, ez az úgynevezett műanyag elosztószekrény. Ennek a kis doboznak az a feladata, hogy egy adott helyre összegyűjtse és tárolja az automatikus biztosítékot a lakásban. Cégünk az elosztószekrény gyártásával és annak helyszíni szerelésével foglalkozik. Mi az elosztószekrény valamennyi lehetőségét ismerjük, tanácsot adunk azok elhelyezésével, strapabírásával, biztonsági előírásaival kapcsolatban.

Készülhet műanyagból is

Két fajta műanyag elosztószekrény létezik

  • a külső – ez esetben a doboz szerelése a falra történik,
  • és a beépített – itt a szerelés egy előre meghatározott, fal résben történik.

Tudni kell, hogy bár műanyagból készültek, ezek az elosztószekrények, nagyon stabilak és védettek, mivel az alapanyag, amiből készültek, kiváló minőségű. Többségük ütés és hőálló -25 és +60 Celsius fok között.

De csak műanyagból készülhet?

Nem, bár a háztartásokban az a fajta a legelterjedtebb. De nem csak műanyagból készülhet az elosztószekrény. Sőt!
A villamos elosztószekrény természetesen acélból is készülhet, illetve léteznek a nagyon ritkán előforduló öntött szekrények is.

Mennyire összetett ez a terület a felhasználás tekintetében?

Az alábbi felsorolásban áttekintést adunk néhány komplett megoldásról, ami tükrözi ennek a szakterületnek az összetettségét.

  • Lakások, magánháztartások. Ezek kisszekrények egyszerűbb elosztó rendszerekhez, kevés helyigénnyel.
  • Orvosi rendelők
  • Olyan kompakt kapcsolószekrények, amelyek alkalmasak komplexebb feladatokra, de fontos szempont a helytakarékosság. Főként ipari felhasználók jöhetnek szóba, de családi házak esetében is előfordul.
  • Kompakt szekrényrendszerek variálható kivitelben oda, ahol műszakilag összetett megoldásokhoz.
  • Nagyszekrények a nagyáramú, magas műszaki igényeket támasztó felhasználási helyekre.
  • Gyártósorokhoz, ipari munkaállomások professzionális munkahely létrehozására.
  • És végül intézményekben, irodaházakban, szállodákban

Az, amit mi nyújtunk

Műhelyünkben a tervdokumentációk alapján gondoskodunk a szükséges anyagbeszerzésről, a helyszíni adottságok alapján vagy a tervben meghatározott elosztószekrény típust megrendeljük és az eszközöket műszaki előírások szerint beépítjük.
Leteszteljük az elektromos elosztószekrényt, akár helyszínre is szállítjuk és telepítjük.